Magyarország sürgősségi osztályon
Az Unió történetében ilyen mértékű támogatást közép-kelet-európai ország még nem kapott, ám hat év alatt ennek ellenére is csak rendkívül szerény növekedést tudtunk felmutatni.
Az Unió történetében ilyen mértékű támogatást közép-kelet-európai ország még nem kapott, ám hat év alatt ennek ellenére is csak rendkívül szerény növekedést tudtunk felmutatni.
A könnyű pénzfelhasználás ideje lejárt, okosan, hatékonyan kell a 2014-2020-as forrásokat felhasználni, mert 2020 utáni időszak nagyon bizonytalan – mondta Lázár János, aki szerint a hétéves uniós pénzügyi keret nagy részét 2018-ig ki kell fizetni.
Az uniós forrásokra aspiráló mikrovállalkozások 56 százaléka már beépítette üzleti tervébe a megpályázandó uniós forrásokat, 34 százalékuk csak készül erre. A kisvállalkozásoknál többségben vannak az óvatosak, táborukban 51 százalék azok aránya, akik egyelőre nem számolnak a támogatással.
Egy szegényebb megyéhez csatlakozhat Szentlőrinckáta, úgy több uniós pénzt zsebelhetnének be, mintha maradnának a fejlettebb Pest megyében. Népszavaznak.
Benyújtja a nagy bevásárlólistát a kormány. 450 milliárdos közlekedésfejlesztési pályázati csomagról van szó. Megvalósulhat a keretből a Ferihegyi reptér vasúti összeköttetése, a Budapest–Hatvan vasúti vonalszakasz és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítése, valamint az M15 és M70 autóutak négysávúsítása is. A keret kimerítéséért versenyt fut a kormány az idővel, ősszel ugyanis már más is lehívhatja az összegeket, amelyeket nem használtunk fel.
Akár félmilliárd forintot is kaphatnak azok a közép-magyarországi cégek, amelyek indulnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra most kiírt pályázaton.
Visszautasítja az Oktatási Hivatal az LMP politikusának, Hadházy Ákosnak az állításait, szerintük teljes ellenzéki letámadás zajlik az oktatás terén. Hadházy szerint a hivatal tudatosan folyatta el az oktatási reformra szánt forrásokat alibicégeken keresztül, a hivatal szerint viszont minden rendben volt.
Közel kétszázmilliárd forintnyi uniós forrást tervez lehívni a kormány, hogy ezzel javítsák a iskolák állapotát és felszereltségét. Érkezik egy újdonság is, az elektronikus oktatási anyakönyv, ami életünk végéig rögzíti minden tanulmányi eredményünket, így helyettesítheti a bizonyítványt is.
A magyar kormányzat megbolygatta az EU által akkreditált rendszert, nem lett volna idő előzetesen ellenőrizni a szerződésmódosításokat, hát átírták a rendeletet. December 23-án, és még aznap este 10-kor gyorsan életbe is léptették.
Megjelentek a területfejlesztési uniós program első felhívásai, 35 milliárd forint nyerhető el.
Ezt az autót tolják, legfeljebb az ablaktörlő működik – jellemezte a magyar gazdaság állapotát Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője.
Jövőre pályázati és pénz dömping várható az agrárszektorban. Kérdés, hogy képesek lesznek-e ennyi pályázatnak megfelelni, illetve az elnyert összegeket valóban jól felhasználni a szektor szereplői.
A 2007 és 2013 közötti teljes uniós forráskeretet kimerítettük, összesen 8900 forint jutott el a pályázókig - jelentette a Miniszterelnökség államtitkára. Az új ciklusban az uniós pénzekhez csak azokat a vállalkozásokat engedik közel, amelyek mögött valóban munkaalapú teljesítmény áll – mondta Csepreghy Nándor.
Bár már több mint tíz éve lehet uniós pénzre pályázni Magyarországon, nem ajánlott rutinból megírni a pályázatot, mert az eljárásrend és a formanyomtatványok jelentősen megváltoztak. Mutatjuk, hogy mik a legjellemzőbb elutasítást eredményező hibák.
Maga a Lázár János vezette Miniszterelnökség is kicselezte az új közbeszerzési törvényt: két nappal azelőtt adott fel ötmilliárdos tanácsadói pályázatot, hogy a kancellária menedzselte törvény hatályba lépett volna. De nem ez az egyetlen furcsasága a megatendernek.
Minimum 10, maximum 130 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni a prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés céljából.
Bár a magyar vállalkozások fele szívesen pályázna uniós forrásokra, a többség ezt csak szakemberek bevonásával lépné meg, ráadásul sokan még mindig fordítva ülnek a pénzcsap lován és nem egy szükséges beruházáshoz keresnek forrást, hanem egy kiírt pályázathoz igyekeznek eszközbeszerzést kitalálni.
Nem szerepelt a Közgép szabálytalanságára vonatkozó megállapítás abban az értesítésben, melyet az EU csalás elleni hivatala küldött a 2010-ben indított vizsgálat lezárásáról - közölte a cég.
Idén már több mint 50 uniós pályázatnak kellett volna megjelennie, de csak 15 felhívás érhető el – írja a Világgazdaság.
Bár a kormány teljesen kihagyni nem tudja a bankokat az uniós pénzek szétosztásából, a jövőben ezt a feladatot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) látja el, és a hitelintézetek megbízási díjért cserébe csak az infrastruktúrát adják majd. Tavasztól 400 úgynevezett MFB-pont jön létre.